Autokratizmus, napjaink Németországa, párhuzam egy általam ajánlott/torkonlenyomott filmmel… múlt hét szombaton láttam A hullámot.
Általában amikor filmekről írok, olyan elemek elemzésébe megyek bele, amit csak azok értenek, akik látták a filmet. Igyekszem ezt most, ahol lehet, elkerülni. Ennek elősegítéséül élek a port.hu szolgáltatásaival és kimásolom a szinopszist:
Egy átlagos gimnázium, egy átlagos osztály, itt a közelben, napjainkban. Egy projekthét keretében az osztálynak az autokrácia témáját kell feldolgoznia. Tanáruk, Rainer Wenger (Jürgen Vogel) úgy dönt, hogy valami teljességgel szokatlan, az átlagostól eltérő dolgot csinál a projektből. Tanári megbízatását önhatalmúlag átalakítja, és különös kísérletbe kezd az osztállyal: azt akarja, hogy saját bőrükön tapasztalják meg az autokráciát - csak néhány napig. De ez a hét nagyon hosszú lesz mindazoknak, akik részt vesznek a kísérletben. És mindenki részt vesz. A diákok szokatlanul motiváltak. Azonban ami első pillantásra új kezdetnek, újfajta szolidaritásnak és egyenlőségnek tűnik, szédületes gyorsasággal riasztó jelenségeket hoz felszínre. Wenger manipulációja lendületet kap, és őt magát is elsodorja. A csoport nyomást gyakorol a kívülállókra, egyes csoporttagok erőszakossá válnak, és van, akinek teljesen átalakul a személyisége. A kritikus hangokat elfojtják, az önként vállalt konformizmus diadalmaskodik. A Hullám - így nevezi magát a mozgalom - tagjai szeretnék átvenni az uralmat az iskola, sőt az egész város felett. Egyszóval: Wenger kísérlete "kiválóan" sikerül. És a tanár túlságosan későn parancsol megállj!-t. Megvalósul a fordított pedagógiai rémálom: mindenki engedelmeskedik!
Ez nagyjából mindent elmond, s sokkal jobb, mintha én négy összefüggéstelen bekezdésben gereblyézném össze a történetszálakat. Természetesen ez egy olyan film, aminél inkább a „hogyan” az érdekes, mint a „mi”. A „hogyan” pedig pár elemet leszámítva remekül van demonstrálva: a fenti szinopszis nagyon leegyszerűsíti (valahol mégis kifejezi), ahogy kialakul egy egység, ahogy megjelenik és transzformálódik az iskolán kívülre is, majd ahogy elfajul a folyamat (még nem vagyunk a film végén, de már összetűznek az anarchistákkal az utcán, mert lefújták a graffitijüket, erre előkerül egy (gáz)pisztoly).
Az általánoskodó pozitívumokat nem fogom most felsorolni, egyrészt azért, mert semmi értelme sem lenne, másrészt pedig azért, mert ez is egy olyan film (lévén a „hogyan” a lényeg), amit az embernek meg kell néznie és végig kell mennie az „úton”, hogy tudjon kezdeni valamit a tartalmával. A színészi játék nagyon jó, az egész folyamat teljesen hihető, a karakterek karakteresek, még ha egydimenziósak is.
Mert hát sajnos azok. Sokat persze nem von le a film értékéből, pláne nem annak fényében, hogy mindannyian (akaratlan) statisztái egy mozgalom kialakulásának, és azok az egy-egy dimenziók egyébként nagyon jól meg vannak csinálva. A tanár laza és kreatív, az egyik diák ilyen, a másik olyan… satöbbi. Vannak persze olyanok, akiknél egy személyes szál is fut az iskolai események mellett, de ennek kifejtésére a film kevés időt szán, sőt, a leggyakrabban be sem fejezi őket. „Kedvencem” ezek közül talán a színdarab, aminek megrendezése nyögvenyelősen halad, egészen addig, amíg a rendező nem kezd el üvölteni egy „ha csináljuk akkor csináljuk rendesen”-jellegű szöveget, majd… soha többé nem hallunk a darabról. A jelen lévő egyénekről igen, mivel más mellékszálakban is szerepelnek, de a darabról nem. Ugyanez igaz a szerelmesek Barcelona-ügyére, a főszereplő tanár viszonyára a többi tanárral és a feleségével, sőt akár az úszócsapatra is.
Ez nem szúrná a szememet és elfogadnám rendezői/forgatókönyvírói ars poeticaként, ha nem lenne olyan a film vége, amilyen. Erről azonban majd később.
A film számomra legnagyobb plothole-ja (most nem fogom a történetlyuk nyersfordítást használni, de igazából helyes is lenne: egy lyuk a sztoriban) a következő: a harmadik nap estéjén kerül bele ez a Hullám-kezdeményezés az éjszakai életbe, amikor a bulizó fiatalok oda is „átemelik” az egészet. Konkrétan az egész várost telematricázzák a jelükkel (s ekkor fújják le az anarchisták jelét is), még egy (újjá?)építés alatt álló bazi nagy házra is rágraffitizik azt. A történet napjainkban játszódik, MySpace-szel, a mozgalomnak csinált weboldallal, ésatöbbi. Modern idők. Azt is tudjuk, hogy a tanár egy hajón él a folyóparton. Ettől még nem lesz érthetőbb, hogyan lehetséges az, hogy ebben a modern világban a tanár csak pénteken, azaz két nappal később értesül az események ilyetén alakulásáról. Az emberek tudják, honnan ered a Hullám és ki áll mögötte. Még ha ő nem is vette ezt észre, nem volt egy szülő, egy tanár, egy anarchista, egy egyszerű tájékozott civil, akárki, aki összerakta volna a képet és beállított volna a tanárhoz, hogy elnézést, mi zajlik itt? A film azzal próbálja ezt megoldani, hogy megmutatja: az igazgató nem ellenzi az egészet (láthatóan nem tud róla semmit), a többi tanár ellenérzését Wengerrel szembeni ellenérzésükre vezeti vissza. A tények hol maradnak?
Az egyik lány meg is próbálja leállítani az egészet, a tanárral is beszél, aki nem látja a problémát. Pénteken természetesen már igen, de miért nem történt semmi ez ügyben abban a két napban? Pénteken már az anarchisták dobnak vörös festékbombát az autójára menet közben, az ég szerelmére! Olyan nincs, hogy senki sem tudta és/vagy tájékoztatta volna Wengert erről a fordulatról, amit vett ez az egész, sőt én már azt sem nagyon tudom elhinni, hogy ő maga valahogyan ne tudhatott volna róla. Természetesen csak azért nem tud róla egészen péntekig, hogy addigra már kicsússzon az irányítás a kezéből. Az én figyelmemet nagyon megragadta ez a rész és rendkívül zavarta a filmélményt számomra.
Önmagában emellett is el lehetne tekinteni és tényleg, úgy ahogy van, szintén egy jó filmről beszélünk. A be nem fejezett történetszálak, az egyszerű, de markáns karakterek és a fenti plothole együtt azonban mindenképpen zavaróak.
Térjünk rá a befejezésre! A projekthét természetesen öt napos és a film kiszámítható módon a hatodikon ér véget: szombaton. Wenger összehívja a Hullámot egy nagy előadóterembe, tart egy rövid, fűtött politikai beszédet, kicipeltet a színpadra egy „lázadót” és szónoki módon felvezeti annak lehetőségét, hogy öljék meg. Ezek után természetesen visszavált tanárra és elmondja a döbbent gyerekeknek mindazt, amit a néző mindvégig látott: mennyire elfajult az egész, mennyire ijesztően jól demonstrálta, hogy működik egy autokrácia, most vége van, bármit megcsináltak volna, amit ő mond… satöbbi.
Ez szubjektív, de átkozottul nem tetszett a politikai duma, mivel nem volt rá szükség. A mozgalomnak sosem volt politikai jellege, Wenger sem politizált és a filmben sem jelent meg a politika. Ezzel olyannyira „kifelé utalt” a filmből, hogy egyet zúzott az illúzión, amit a mű teremt a néző számára, nálam legalábbis így történt. Sokkal inkább a kontextusba illett volna valami, az iskolára vagy a városra vonatkozó felhívás.
A film végéről csak annyit azoknak, akik nem látták, hogy történik egy tragédia és ennek következményeképp Wengert megbüntetik. Remélem, ez így kellőképpen általános. Namármost, a korábban emlegetett be nem fejezett történetszálakkal ellentétben itt a tragédia után kifehéredik a kép és átvált a büntetésre és két-három percig tömény hatásvadászat zajlik. Na, ha valamire, erre semmiképp sem volt szükség. Lent spoilerekkel folytatom, azoknak, akik itt abbahagyják, csak ennyit: nem szoktam pontozgatni, mert nem szeretem az univerzális skálákat filmek esetében, de ha a maga „ökológiai fülkéjében” nézem ezt a filmet, én 8,5/10-re értékelem. Érdekes módon egy nappal a megnézése után egyébként kicsit jobban átéreztem a szereplők helyzetét, mint egy órával utána.
A film elején van pár mozzanat napjaink Németországáról, a gondolkodásról, de csak a legelején, így nem érdemes a német kultúra kapcsán megnézni németórán.
Mint az Apám Kurva Gazdag olvasói tudják, egy csibén leadattam az évfolyamnak Az osztály c. észt filmet, ami egy iskolai lövöldözés tragédiájának kialakulását veszi végig. Ma úgy gondolom, ezt a filmet sokkal korábban lenne érdemes leadni (nyolcadik pl.) a sokkhatás érdekében, hogy lássák, mily apróságok hová fajulhatnak el, valamint azt, hogy egy AKG-s környezetben természetesen érthetetlen/irracionális lehet a gyerekeknek, ami a filmben lezajlott. A hullám az együttéléstanórákon került elő, sajnos pont nem voltam ott. Kilencedikben vagy tizedikben lehetett. Nem voltam ott a beszélgetésen sem, de szerintem ehhez a filmhez kell még egy vagy két év, hogy teljes egészében megértsék a fiatalok. Ez persze csak egyéb megnyilvánulásaikra alapozott feltételezés.
---
A végéről spoileresen: az egyik, láthatóan zavart családi háttérrel rendelkező és akár zavartnak is tekinthető gyerek, aki önkényesen kinevezte magát Wenger testőrének, egy korábbi lúzer, akihez egyébként a gázpisztolyos incidens is köthető, teljesen kikészül a ténytől, hogy a mozgalom véget ér és fegyvert fog a tanárra. Ezúttal igazit, amit egy másik gyerek vállon lövésével bizonyít. Wenger lebeszéli arról, hogy lelője, mondván, „ha meghúzod a ravaszt, nincs Hullám, nincs többé Wenger úr”. A gyerek leereszti a fegyvert, a tanár megfordul, hogy a vállon lőtt gyerekre figyeljen, mire zavart barátunk a szájába teszi a pisztolyt és öngyilkos lesz.
Nem az az első, hogy elvesszük tőle a fegyvert?
A kép ezután egyébként fehérbe vált, majd arra a képre, ahogy Wengert két rendőr viszi el, a meglőtt gyereket elviszi a mentő, mindenki sír, satöbbi, egészen addig, hogy Wenger a haladó kocsiban szomorúan bámul ki az ablakon.
Nem az az első, hogy elvesszük tőle a fegyvert?
A kép ezután egyébként fehérbe vált, majd arra a képre, ahogy Wengert két rendőr viszi el, a meglőtt gyereket elviszi a mentő, mindenki sír, satöbbi, egészen addig, hogy Wenger a haladó kocsiban szomorúan bámul ki az ablakon.
Hatásvadász. Köszönjük, felfogtuk: az autokrácia elfajul és szar. Nem kell a szájamba rágni.
Ismétlem magam: 8,5/10.
Utolsó kommentek