Vélemény Reprint

Egy ifjú író-olvasó leírja, mit gondol a körülötte lévő világról - se több, se kevesebb.

Utolsó kommentek

2011.03.09. 21:33 TooNormal

Pár szó az alkotmánytervezetről

Semmi különös, csak, ami első blikkre eszembe jutott róla. Szokásommal ellentétben vélemény és nem tótumfaktumi képességeim csúcsra járatása.

Kezdjük ezzel az egész névbiznisszel. Az első, ami eszembe jutott (és igen, nagyon cinikus gondolat), hogy ha az ellenzék pár hónappal ezelőtt nem lődözte volna el az összes „váááááá diktatúra”-patronját, most kommunikációs szempontból ideális lehetne elővenni. Mert ugye Orbán, aki „technokrata szabályhalmazként” emlegette a dokumentumot, nem is tiszteli, most meg ki akarja venni a „köztársaság” szót az állam hivatalos nevéből, különben is államosít – DIKTATÚRA!!!

Úristen, kommunikációs tanácsokat adok politikusoknak. Korán hülyülök.
 
Ezt leszámítva (gumicsontnak szerintem egyébként tök jó a téma, de más szempontból, lássuk be, nem egy fontosabb dolog szerepel majd a szövegben, hogy arról már ne is beszéljünk, hogy az alkotmányozásnál is lenne most fontosabb elintéznivaló…), hogy őszinte legyek, annyira nagy jelentőségét nem látom ennek a névügyi hercehurcának. Milliomodik, jelentéktelen apróság.
 
„A másfél oldalas "nemzeti hitvallás" a továbbiakban kiemeli a kereszténység nemzetmegtartó szerepét…” (origo.hu)
 
Engem személy szerint rohadtul idegesít ez a keresztényezés-mánia is. Halló, Schmitt, Semjén, többiek, lemaradtatok 50-100-400 évet, a kereszténység már egy ideje nem A Nagy Cucc. Ha jól emlékszem a statisztikákra, a világ lakosságának jelenleg csupán 33%-a keresztény – természetesen ez nem kis szám, de nem is elsöprő többség. Magyarországi adataim sajnos nincsenek. Mindemellett, úgy gondolom, egy hivatalos dokumentumban senkit sem kellene, hogy érdekeljen, milyen világnézettel dobálózik egy csoport(ocska). Ha az alkotmány mindenkinek szól, ne dörgöljék az orrom alá a keresztény mindenfélét. Egészen visszafogták magukat, csak a „keresztény Európát” emlegetik Szent István kapcsán, de ez a bizonyos másik mondat engem nagyon irritál.
 
Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. (részlet az alkotmánytervezetből)
                                                                                                                                                  
A mormon lakosságú Puciföldén nincs nemzet? Egyáltalán, mi ez a mondat? Milyen nemzetmegtartó szerep? Hogy kell vagy lehet megtartani egy nemzetet? A jelenre vonatkozik ez a mondat? Akkor teljesen hülyeség. Ha a múltra, akkor miért ilyen faramuci és általánoskodó a megfogalmazás? Egyáltalán, mi az, hogy nemzetmegtartó? Természetesen nem jelent semmit a tény, de a Google kevesebb, mint 10000 találatot hoz a szóra, nem valami gyakran használt. Azok, akik ismerik „munkásságom”, tudják, hogy rendszeresen parolázom idegen szavakkal és feleslegesen bonyolult nyelvi konstrukciókkal, de nem tudom eldönteni, mit is akar egész pontosan jelenteni ez a szó? Egyben tartja a nemzetet? Megtartja a nemzetet? Ehhez még vegyük hozzá a fenti kérdéseket…
Senki sem fog megkérdezni, de már csak azért sem ismerem el a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, mert fogalmam sincs, mi az.
 
Természetesen felmerülhet a gondolat, hogy amennyiben az alkotmány mindenkinek szól, nem lenne-e jobb tőmondatokban fogalmazni – szólal meg bennem a cinikus. Nem tudom, igaz-e (egy hozzászólásban olvastam valahol), de állítólag egy, valamikor ’06 és ’10 között készített felmérés szerint a lakosság 8%-a hitte azt, hogy Orbán a miniszterelnök. Ha olyan alkotmányt akarunk, amit mindenki ért és amivel mindenki egyetért… hááát…
Ettől függetlenül ennyi erővel az elsősorban protestáns Erdély, mint olyan, említésre kerüljön, vagy, ami még jobb, hagyjuk ki a vallást az egészből. Ez egy hivatalos dokumentum.
Doktori disszertációt nem írnék a fenti érvelés alapján, de ez a véleményem a dologról.
 
„Magyarország védi a magyar nyelvet.” (via Schmitt „no pain-no gain” Pál)
 
Nem szeretem az Élet és Irodalmat, sem az életről, sem az irodalomról nem nagyon van benne szó, át kellene nevezni Baloldal és Politikára, de ezzel az egy cikkel teljes szívvel egyetértek és előszeretettel ajánlom a körülöttem lévők figyelmébe.
Arról már ne is beszéljünk, hogy az angol nyelv egy csöppecskét elterjedt, zajlik egy úgynevezett globalizáció nevű dolog is… azon felül, hogy a „nyelvrontó” folyamatok nagy része szerintem nem is az, én csak akkor foglalkoznék a magyar nyelv „megvédésével” – mint már fent említettem –, ha az olyan apróságok, mint az oktatásügy, a gazdaság és ilyenek már flottul működnek. A huszonegyedik században csak akkor vállalkoznék a körülbelül tizenötmillió ember által beszélt anyanyelvem megvédésére, ha már kellőképp tudok és tudnak körülöttem a többiek is angolul ahhoz, hogy megállják helyüket a nagyvilágban.
 
Persze annak fényében, hogy a politikusaink jobban és jobbakat írnak angolul, mint magyarul…
 
A magzati védelem/abortusz kérdése nagyon érdekes, nem is érzem magam kvalifikáltnak, hogy okosságokat mondjak róla. A véleményem ez ügyben egyébként az, hogy ha egy családban a nem kívánt gyerek jövője anyagilag biztosítható, akkor jó és fájdalmas lecke. Mindenkinek szar, igen, de enélkül ugyanezeket a hibákat fogjuk újra és újra elkövetni. Nem túl humánus álláspont, tudom…
 
Az Országgyűlés méretének csökkentésével mi van, urak? Ne felejtsétek el, mint Kerényi úr a nevét…


Szerk.: Menjetek már...

35 komment · 10 trackback

Címkék: politika magyar


A bejegyzés trackback címe:

https://velemenyreprint.blog.hu/api/trackback/id/tr832726299

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Brutál-archaikus rulez! 2011.03.10. 12:16:45

Nem kéne ennél a vármegye meg főispán dolognál megállni. Ha már belevágunk, csináljuk rendesen! Az Ország házában mérhetetlen bölcsességgel felettünk gyámkodó képviselők kegyelmes urak elé tárnám alázatos javaslatomat: használjuk ki végre azt az eddig ...

Trackback: Paraszt vakít parasztot 2011.03.10. 12:07:46

Paraszt vakít parasztot, és utána vakon vezeti egymást a két világtalan. Ez a mostani alkotmányozási folyamatunk mottója. Az egyik paraszt a kétharmadpolitikus, a másik a szavazópolgár. A parasztvakítás tárgya éppen a tákolmányozó i...

Trackback: Alkotmányos bosszú a főbírónak? 2011.03.10. 11:52:33

Két nappal ezelőtt tengelyt akasztott Baka András, az Országos Igazságszolgáltatási tanács – és egyben a Legfelsőbb Bíróság – elnöke és Balsai István fideszes képviselő. A vita oka az volt, a főbíró "szerencsétlennek" nevezte a hé...

Trackback: Alkotmányos bosszú a főbírónak? 2011.03.10. 11:51:42

Két nappal ezelőtt tengelyt akasztott Baka András, az Országos Igazságszolgáltatási tanács – és egyben a Legfelsőbb Bíróság – elnöke és Balsai István fideszes képviselő. A vita oka az volt, a főbíró "szerencsétlennek" nevezte a hé...

Trackback: Alkotmányos bosszú a főbírónak? 2011.03.10. 11:51:19

Két nappal ezelőtt tengelyt akasztott Baka András, az Országos Igazságszolgáltatási tanács – és egyben a Legfelsőbb Bíróság – elnöke és Balsai István fideszes képviselő. A vita oka az volt, a főbíró "szerencsétlennek" nevezte a hé...

Trackback: Alkotmányos bosszú a főbírónak? 2011.03.10. 11:51:00

Két nappal ezelőtt tengelyt akasztott Baka András, az Országos Igazságszolgáltatási tanács – és egyben a Legfelsőbb Bíróság – elnöke és Balsai István fideszes képviselő. A vita oka az volt, a főbíró "szerencsétlennek" nevezte a hé...

Trackback: Alkotmányos bosszú a főbírónak? 2011.03.10. 11:50:52

Két nappal ezelőtt tengelyt akasztott Baka András, az Országos Igazságszolgáltatási tanács – és egyben a Legfelsőbb Bíróság – elnöke és Balsai István fideszes képviselő. A vita oka az volt, a főbíró "szerencsétlennek" nevezte a hé...

Trackback: Alkotmányos bosszú a főbírónak? 2011.03.10. 11:50:42

Két nappal ezelőtt tengelyt akasztott Baka András, az Országos Igazságszolgáltatási tanács – és egyben a Legfelsőbb Bíróság – elnöke és Balsai István fideszes képviselő. A vita oka az volt, a főbíró "szerencsétlennek" nevezte a hé...

Trackback: Alkotmányozzunk! 2011.03.10. 11:27:35

Milyen nemzeti alapértékeket emelne be Ön az új alkotmányba? A rock örök és elpusztíthatatlan! Minden hatalmat a dolgozó népnek! Valóságshow-k, plázák, Audik betiltása Örök élet, ingyen sör! Hüvelyi orgazmust minden anyaországi és határon túli magyarna...

Trackback: Ön melyik politusunkat írná az alkotmányba? 2011.03.10. 09:32:42

Már a NENYI is szép önünneplés volt, mint az 56-os forradalomnak a 2010-es "forradalomhoz" való hasonlítása is. Azt azonban nem gondoltuk, hogy képes magát beírni az alkotmányba. Sőt nemcsak magát, de az egész bandáját is az utolsó Meggyes...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panzermeyer 2011.03.10. 11:31:13

Más nem lehetsz, csak zsidó. Csak nektek fáj ez.

Anti Anyag (törölt) 2011.03.10. 11:32:44

Én egyetértek azzal, hogy benne van.

a-kis-herceg 2011.03.10. 11:34:58

lehet benne de akkor így:

az Isten b...a + !

Démonmac1 2011.03.10. 11:51:16

Csak azt tudom mondani: basszátok meg ti szavaztatok a fideszre, hát most egyétek is meg.

u.i. amugy tényleg nagy gáz az uj alkotmány, Istent nyugodtan ki lehetne belőle, hagyni, mert nem tehet semmiről:)

csoko20 2011.03.10. 11:51:55

"Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét."

Különösen akkor amikor a katolikus magyarok a katolikus Habsburgokkal smúzoltak, hogy kibasszanak a református magyarokkal.

Vagy amikor a katolikus egyház még most is meg akarja szabni, hogy a vegyesházasságok után milyen vallású legyen a gyermek.

sárkányfő 2011.03.10. 11:54:37

"Ha jól emlékszem a statisztikákra, a világ lakosságának jelenleg csupán 33%-a keresztény – természetesen ez nem kis szám, de nem is elsöprő többség. Magyarországi adataim sajnos nincsenek. "

Van magyar statiszta, az APEH-től, tessék:
www.apeh.hu/data/cms182306/kimutatas_egyhazak_kiemelt_eloiranyzatok_20101231.pdf

Ez a 2. 1% felajánlása, mely 1%-ot csak egyházaknak lehet felajánlani, tehát tiszta adat.

Eszerint az APEH kimutatás szerint 1,2 millióan ajánlanak fel 1%-ot valamelyik egyháznak, és ebből 545 ezer a katolikus egyháznak. Mivel valami 4,5 millió embernek van adóbevallása, ezért ezeket szorozzuk meg kettővel. Azaz kb. 24-25% lehet vallásos az országban, és ennek kb. a fele, 11-12%, tehát bő egymillió ember lehet a katolikus egyház híve, csecsemőtől nyugdíjasig beszámolva mindenkit.

panzermeyer 2011.03.10. 11:56:00

@csoko20: Nem katolikus, te szar, hanem keresztény.

John Veed 2011.03.10. 12:01:05

Az alkotmányra is ráférne egy hasonlo javitas:
www.ezmiez.com/ember-v11/

collateral collector (törölt) 2011.03.10. 12:04:52

most benne lesz, majd egy következő csapat meg szépen kidobja ezt az alkotmányt a kukába.

pont a fidesz mutatta meg, hogy _mindent_ fel lehet rúgni. ők maguk is - az alkotmányukkal együtt - fel lesznek rúgva. nem feltétlenül 2014-ben, de majd valamikor biztosan.

Fullánkos Algol 2011.03.10. 12:07:07

aki esetleg szeretne a kereszténység nemzetmegrontó és világmegrontó szerepéról jobban tájékozódni, és az elmúlt 2500 évet jobban megérteni annak: www.klausmatefi.lima-city.de/

collateral collector (törölt) 2011.03.10. 12:08:32

a posztkommunista,
államosító,
magántulajdon-ellenes,
külföldi tőke-ellenes
kormány

keresztény értékeket,
szentkoronát,
rovásírást
ír bele az új alkotmányba.

hungarikum :)

Démonmac1 2011.03.10. 12:09:01

jobb lenne az egyházakat kihagyni ebbül az egészbül, nem szeretnék egyházi tizedet is.

gitáros 2011.03.10. 12:09:02

Egyre cikibb ez az ország.

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2011.03.10. 12:09:43

alapvetően oké, de a protestáns Erdély is keresztény, csak nem katolikus

csoko20 2011.03.10. 12:13:15

@panzermeyer: És a katolikus nem keresztény?! Te fos :)

deface 2011.03.10. 12:13:54

@panzermeyer: én például nem vagyok zsidó, és nekem is fáj. Keresztény majmok, miért nem vagytok ketrecben.

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2011.03.10. 12:14:02

@panzermeyer: úgy értette, hogy a kereszténységnek nincs nemzetmegtartó szerepe, mert lásd a kereszténységen belül is gyilkolták egymást az ilyen meg olyan keresztények

de azért kedves, hogy így felkapod a vizet, amikor pont te érted félre

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2011.03.10. 12:16:29

én keresztény vagyok, meg katolikus is, sőt, a templombajárós fajtából. Mégis, a vallást meg a nemzetet nem illik összekeverni még egy túlnyomó többségében keresztény országban sem, még akkor sem, ha az állam (nem nemzet!) kialakulásában a kereszténységnek tényleg fontos szerep jutott.

Nevem Earl 2011.03.10. 12:22:56

Én nem vagyok vallásos (esetleg kicsit hívő), de ez így pont olyan, mintha a kereszténységet kényszerítenék minden magyar állampolgárra. Alap, hogy ha vallásos akarok lenni, én választok vallást. Na de alkotmányba foglalni egyetlen egyet?

Egyébként abban a pillanatban fogom a családot és hagyom el az országot, amikor megkérdezik az iskolában, hogy kedves apuka, a gyerek miért is nem jár hittanra?

Ha a vallás bekerül az alkotmányba, hamar eljön ez az idő.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.10. 12:42:44

FORRADALMAT AKARUNK, de IGAZIT!!!!!!!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.10. 12:46:48

Isten Áld meg a Magyart, és Vedd magadhoz az Orbán és Bandája minden egyes tagját!--minél előbb!
Szabadíts meg a Gonosztól Ámen!

Mille38 2011.03.10. 12:49:31

@csoko20: @panzermeyer: Beszélgessetek még egy kicsit! De tudjátok meg, Jézus azt mondta: "Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka (ez kb. annyit jelentett: h...), méltó a főtörvényszékre: aki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére."

Mit szeretnétek még mondani egymásról?

has 2011.03.10. 12:49:44

Majd még innen is megkapjuk, hogy ha nem tetszik, el lehet menni!!
Az egy százalékot nem csak egyházak javára lehet adni, hanem kiemelt állami feladatokra. Én a parlgfű írtására adom.

mobo 2011.03.10. 12:49:45

@Nevem Earl: Ugyan, csak azt kell mondani, hogy te szoktál neki mesélni, otthon.
És tessék nem elfutni, hanem belülről bomlasztani a rendszert! : )

HÚÚ 2011.03.10. 12:56:40

Nem az egyházak vannak az alkotmányban, hanem a kereszténység. Nem kis különbség. Isten nélkül nincs semmi, még pártok sem.

HÚÚ 2011.03.10. 12:59:48

@Nevem Earl: Bizony jobban tennéd, ha elhagynád az országot, és mondjuk Izraelbe költöznél. Ott nem fogják megkérdezni, miért nem jár a gyerek hittanra. Kérdés nélkül mész a börtönbe.

mobo 2011.03.10. 13:03:41

@HÚÚ: Se isten, se pártok... Én benne vagyok! : )

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.03.10. 13:09:44

@HÚÚ: ne izgulj izrael mar nem sokaig lesz , lezuzzak az arabok
tudod a primitiv embereket vezerli a hit, igy az ertelmes ember keruli ezeket az allatokat

panzermeyer 2011.03.10. 13:37:37

@hatláb: Ezer és egy példát lehet találni a kereszténységen belüli megosztottságra is, lásd anno katolikusok vs. reformátusok.

Szerintem az alkotmányba több okból akarják bevezetni:
- Magyarország a kereszténység felvételével indult el az európai úton
- A kereszténység összetartó, nemzet megtartó erejét próbálják felhasználni
- Egyértelműen deklarálni akarják, hogy ez az ország alapvetően keresztény értékek alapján szeretne élni, nem globalista-kozmopolita-liberális(zsidó)

Tudom, én vagyok az antiszemita.

Ha tehetnék, azt írnák bele, hogy ne is próbálkozzatok felvásárolni az országot, de ezt nem szabad, ugye.
Próbálkoznak máshogy, ezért került napirendre ez a keresztényezés.

TooNormal · http://alternativity.postr.hu/ 2011.03.10. 22:27:59

@panzermeyer: Lüke vagy.
@sárkányfő: Köszönöm! A jelek szerint még "jobb" az arány. Cirka 25 százalék mióta tudja a tutit világnézeti kérdésekben? Az agyam eldobom. KDNP-támogatottságot mért valaki? De komolyan. :D

Egyébként melyik országban van 3 paragrafusos alkotmány? A finneknél?

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2011.03.14. 12:42:37

@panzermeyer:

- igen, avval indult el, de ugyanúgy a vándorló életmód feladásával is, írjuk akkor azt is bele, hogy a letelepedett életmód nemzetösszetartó erejét is elismerjük? Tőlem lehet, de akkor vagy mindet, vagy egyiket sem.

- lsd. előző

- pont ez a legtöbb ember baja, hogy egy állam ne deklaráljon semmilyen konkrétabb értéket az alapvető emberi értékeken túl, mert az nem az állam dolga, hanem az egyházé, például. (én keresztény értékek szerint szeretnék élni, de mondjuk a sámán szomszédom nem)

Ja, és liberális nem egyenlő zsidó, ezt annyira, de annyira jó lenne végre megtanulni! A komplett szdsz-t le kéne csukni, már csak azért is, mert őmiattuk alakult ki ez a tévhit.
süti beállítások módosítása